A munkahelyem lehetőséget biztosított számomra, hogy több kollégámmal együtt részt vegyünk egy ipari-alpintechnikai tanfolyamon. A végzettségre azért van szükség, mivel az év eleje óta a rádiós kollégákkal egy csoportban végezzük a feladatokat, egymást kisegítve. Mobil toronyra, nagy magasságba mászni csak két dolgozóval lehet biztonsági okokból. Így a jobb munkaerő kihasználás miatt célszerű a nem rádiós kollégáknak is megszerezni az ipari-alpintechnikai jártasságot.
A tanfolyam első részében az elméleti oktatás történt meg. Itt bemutatták a védő eszközöket, ismertették a biztonsági rendszabályokat és még sok más szükséges információt kaptunk meg. A gyakorlati rész első felében mindenki kapott védő felszerelést, melyek a legjobb minőségű Petzl eszközök voltak. Ezt megtanultuk felvenni, használni. Kisebb magasságon próbáltuk ki a biztosító, a mászó és az ereszkedő eszközök több típusát. Megtanultuk az alapvető csomók megkötését. Társmentési gyakorlatot hajtottunk végre, amely során a kötélen lógó társat egy másik kötélpár segítségével, a saját védő felszerelésünkkel hoztunk le a földre.
A vizsga napján már magasabbra kellett eljutnunk. A mobiltoronyra a létra használata nélkül, a vasszerkezeten kellett felmásznunk mintegy 30 méteres magasságba. Ezt párokban végeztük egymást kötéllel biztosítva. zután ebből a magasságból kellett kötélen leereszkedni, úgy hogy útközben a biztosító kötélen egy csomót is ki kellett kerülni a biztosító eszköz átszerelésével. Minden kollégán látszott az egészséges félelem a mászás előtt. Mint az oktató elmondta egy egészséges embernél természetes érzés ez a félelem, ami hasznos is, mivel így sokkal óvatosabb az ember. Igazából csak fenn a magasban dőlt el, hogy rábírjuk-e bízni magunkat a kötelekre és a védő felszerelésre. Érdekes érzés volt lógni a levegőben 30 méteres magasságban, de különösebben nem zavart, bár volt bennem egy kis drukk amikor rábíztam magam a védőeszközökre és a kötélre, azaz elengedtem a vasszerkezetet. Ezután már az ereszkedés, a jó kiképzésnek köszönhetően nem volt vészes.
Érdeekes tanfolyam volt. nem mondom, hogy a hegymászás vagy sziklamászás szerelmese lettem, de büszke vagyok magamra, hogy képes voltam elvégezni a tanfolyamot.
Utolsó kommentek