Utolsó kommentek

Gozo blogja

Hát ez lenne az első blogom.

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

2010.06.20. 20:34 Gozo67

Miért szép játék a kézilabda, avagy kijutottunk a világbajnokságra!

Múlt hét vasárnap a lett bírók által igencsak segített szlovén csapat két góllal 27-25-re verte világbajnoki selejtező mérkőzésen az amúgy jól játszó magyar férfi kézilabda válogatottat. Ma játszották Veszprémben a visszavágót, ahol a mérkőzés nagy részében az történt amit a szlovénok elterveztek. A második félidő elején 5 perc alatt 5 gólos előnyre tettek szert és szinte reménytelennek tűnt a továbbjutás és nemcsak az eredmény alakulása, de a mutatott teljesítmény miatt is. Ám szívós munkával a fiúk 2 gólra csökkentették a hátrányt az 50. percre. Ekkor megkezdődött a rendkívül izgalmas utolsó 10 perc. Volt ebben a 10 percben szinte minden, de a végén mi örülhettünk, mert 28-25-re sikerült nyernünk.

Rendkívül fontos volt, hogy a csapat kijusson, mert könnyen ki lehet kerülni a nemzetközi élmezőnyből, ám annál nehezebb oda visszakerülni. Az egész csapat dícsérhető a küzdenitudásáért, de külön ki kell emelni a világklasszis teljesítményt nyújtó Iváncsik Gergőt (aki méltán kapott a napokban meghívót a világválogatottba) és Eklemovics Nikolát. Az utolsó 10 percben még nagyon kellett Nagy Kornél remek játéka és Fazekas Nándi remek védései (az utolsó 10 percben nem tudtak a szlovénok gólt lőni neki, 7-ből 7 lövést hárított)

12 komment

Címkék: kézilabda világbajnoki selejtező magyarország szlovénia


A bejegyzés trackback címe:

https://gozo.blog.hu/api/trackback/id/tr32096393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

siz · http://siz.hu 2010.06.21. 07:46:52

A második félidő 5. percére én többé-kevésbé lemondtam a továbbjutásról (amikor összetettben 7 gól hátrányban voltunk). Ötlettelen támadójáték jellemezte ekkor a csapatot, amikor mindent Perez fejezett be, de ez sajnos nem az ő napja volt. Ennyit hibázni nem láttam még őt. :( Itt Nándinak sem ment annyira, de aztán szerencsére Nagy Kornél és Eklemovics Nikola valóban hozzá tudtak annyit tenni, ami kellett, és valóban jól összeállt a védekezésünk is.
Kicsit hasonló érzés volt, mint az NB-I utolsó fordulója Dunaújvárosban: ott is a 15. percre már 7-el vezettek a hazaiak és már-már lemondtam róluk, de aztán összeállt a csapat, először a védekezés, majd úgy-ahogy a támadás is és szívós munkával sikerült nyerni.
Most ugyanezt láttam, de a támadás szerintem most is gyenge volt.

Gozo67 · http://gozo.blog.hu 2010.06.21. 07:53:29

Hát fogadni én sem mertem volna -5-nél a csapatra, de még 28-25-nél sem igazán. Főleg amikor Nagy kornél kihagyta a meccslabdát.
A Dunaferr-Tatabányáról jut eszembe: nem láthattalak az utolsó meccsen a TV-ben? Amikor Dunaújvárosban nyertetek és meg lett a bronzérem. Mintha a lelátón Téged láttalak volna.

siz · http://siz.hu 2010.06.21. 09:49:36

Simán láthattál. :) Bár emlékeim szerint engem nem nagyon mutattak. Bal szélén álltam, kék Carbonex mezben. :)

Gozo67 · http://gozo.blog.hu 2010.06.21. 09:55:46

Akkor tuti, hogy Te voltál. Még mondtam is a gyereknek, hogy már mezed is van. II. félidőben mutattak egy pillanatra.
:-)

siz · http://siz.hu 2010.06.22. 10:23:14

Majd visszanézem. Természetesen felvettem. :)

Gozo67 · http://gozo.blog.hu 2010.06.23. 18:21:15

Megnézted? Jól láttam vagy káprázott a szemem? :-)

siz · http://siz.hu 2010.06.24. 08:39:43

Nem néztem meg. Az otthoni gépen van meg a videó, otthon meg nem jut eszembe. ;)
A laptopon csak a decemberi kézilabdagála, meg előtte a tatabányai női pannon kupa van meg. :)

levike74 2012.07.10. 23:08:39

@siz:
Nincs meg a felvétel véletlenül így 2 év távlatából?

siz · http://siz.hu 2012.07.11. 09:47:57

@levike74: Dunaújváros-Tatabánya bronzmeccsek? Úgy emlékszem, hogy igen, de nem találom :/ Nemrég vettem egy hálózati tárat, azt hittem, hogy arra átmozgattam, de ott nincs. Még keresem.

levike74 2012.07.11. 09:55:48

@siz:
A Magyarország - Szlovénia VB-selejtezőre gondoltam, sajnos a visszavágót nem láttam. Előre is köszi.
süti beállítások módosítása