Vasárnap még mindig az adósságomat törleszettem a feleségem felé. Mikor még az egyetem padjait koptattam és nem volt időnk szinte semmire sem, megígértem neki, hogy ha egyszer végzek, akkor bepótoljuk az elmaradt dolgokat.
Most eljött a színházlátogatás ideje. Éva már egy hónappal ezelőtt megvette a 3 jegyet a győri Nemzeti Színházba. Természetesen Dani fiam nem igazán várta az előadás napját. Még sohasem volt színházban, így nem tudta milyen lesz. Még az "átkosban", amikor általános iskolás voltam, minden évben lehetett venni színházbérletet kedvezményes áron az iskolában és 4 előadást lehetett a bérlettel megtekinteni az iskolatársakkal együtt. Én nagyon szerettem és nagyon hasznosnak találtam. A mai fiatalokat nem lehet már rávenni ilyen dolgokra. Ők inkább a virtuális dolgokat részesítik előnyben...
De beszéljünk inkább az előadásról.
Mindig lenyűgözött a hús-vér emberek által a nézőtől pár méterre eljátszott színházi előadás. Ez most sem volt másképp. Három dimenzióban elevenedett meg Gárdonyi Géza örökbecsű műve. Az első felvonás egy kicsit vontatott volt a számomra. Ezt Dani is megerősítette a szünetben. És nem a színészekkel vagy a díszlettel volt a gond. Már a regényben sem ez a rész volt a kedvencem, de a könyvben Gárdonyi nagyszerű képleírásai ezt áthidalták. Ám a második felvonás kárpótolt benünket. A már eddig sem hétköznapi díszlet színvonala tovább emelkedett és a színészek is kitettek magukért. Egyszóval összegezve érdemes megnézni a musicalt, mert jó szórakozást jelent. Daninak is tetszett a második rész, így szerintem nem ez volt az első és utolsó színházi előadás, amelyre ellátogatott. De én is megfogadtam, hogy sűrűbb színházlátogatóvá válok a jövőben...
Utolsó kommentek